Érdekes feladat egy ilyen népszerű autót kipróbálni. Az ember oldalát rögtön furdalni kezdi a kíváncsiság, hogyan lehet ennyi – nyilván nagyon különböző – embernek megfelelni. Mi egy piros, ötajtós egynégyes példány révén kerestük a választ. A Golf IV. generációjának komoly feladat jutott: folytatnia kellett elődei sikerét. Ennek érdekében a tervezők igyekeztek megtartani az előző sorozat karakterét, ugyanakkor igyekeztek valami újat csempészni a korábbi sablonokba. Az autó összetéveszthetetlenül Golf: a visszafogott, egyszerű, már-már unalomig ismert túracipő-forma köszön vissza, amely nem kelt szélsőséges érzelmeket, inkább megbízhatóságot sugall. Jellemző, hogy a tesztautó alig tűnt ki a belvárosban parkoló autók közül. Néhány részlet azonban kellően feldobja az összhatást: a hatalmas sárhányóívek, és az S alakba hajló C oszlop egész fotogénné teszik az autót, létezik olyan szög, ahonnan a Golf csaknem dögösen néz ki. A Golf belső tere hűen követi a lemezek ívein megismert lelki világot. A tesztautó belsejét fekete műanyag elemek, és kellemes tapintású, szürke szövetkárpitok uralták. A műszerfalról a szabványos Volkswagen megoldások köszönnek vissza: a műszeregység nagy részén a sebességmérő és a fordulatszámmérő osztozik, a fekete hátteret csak a piros mutatók törik meg. Elsőre kifejezetten idegesítő a műszerek esti megvilágítása, amely intenzív kék fényével régi neonfeliratokat idéz. A túlzott rendezettséget egy-két apróság hivatott megtörni, mint a golflabdára emlékeztető váltógomb, és a fémszínű kilincsek. Mindez épp csak arra elég, hogy az utasok bele ne pusztuljanak az unalomba. Ugyanakkor van a Golf belvilágának egy hatalmas előnye sok kategóriatársával szemben: sehol nem lóg ki a lóláb. Nincsenek rosszul eldolgozott illesztések, az anyagok masszív, jó minőségű hatást keltenek, nincsenek misztikusan zörgő alkatrészek. Az autó helykínálatára talán a kielégítő szó illik leginkább. Négy átlagos felnőtt kényelmesen utazhat az autóban, a forgalmi engedélyben szereplő ötös szám azonban inkább csak gyermekek esetén tűnik igaznak. Ha már elhelyezkedtünk a kellemes tartású ülésekben, beállítottuk a megfelelő testhelyzetet, és becsatoltuk a biztonsági övet, jöhet a lényeg. A kezelőszervek használat közben jól kézre esnek, a váltó pontos, a kormány kellemes fogású, egyedül a pedálok közelsége zavaró: erőteljes fékezéskor eleinte könnyű a cipő szélével kövér gázfröccsöt adni. Az alapmotor 75 lóereje nem tűnik soknak a több mint egy tonnás karosszériához, de az autó ebben a versenyszámban mégis tartogat néhány meglepetést. Az alap-Golf leginkább városban érzi jól magát. A motor ereje itt még bőven elég, a röviden áttételezett, precíz váltó, és a jól eltalált kormányáttétel kellemes partnerré teszik az autót a nagy forgalomban való manőverezéshez. Még országúton is elfogadható teljesítményt nyújt a Golf, bár itt már kicsit gyanús, hogy a megengedett sebesség kihasználásakor az elviselhető zajszint fenntartásához ötösbe kell kapcsolni. Az igazi csalódást azonban az autópálya okozza: 120 km/h körül húzódik a határ, ahonnan érezhetően elkezd fogyni a lendület, és ennél a sebességnél már a kormánymű sem szolgáltat elegendő visszajelzést. Az elszánt gyorshajtók ráadásul kénytelenek együtt élni a motor magasabb fordulaton jelentkező, kellemetlenül hangos hörgésével, ami hosszabb távon borzalmasan idegesítő lehet. A 171 km/h-s végsebesség éppen ezért inkább elméleti érték, kipróbálásához jókora elszántság, és egy pár jó füldugó szükséges. Sajnos az egyébként kényelmes, és kellően stabil futómű eléggé rosszul viseli a magyar utak minőségét, az M7-es keresztfugáira, és a Budafoki út toldozott-foldozott aszfaltjára egyaránt zajosan válaszolt. Különösen kellemetlen lehet az alacsony hasmagasság is, főleg az egyre szaporodó fekvőrendőröket ajánlatos óvatosan megközelíteni. Az autó fékei a rövid teszt alatt végig jó partnernek bizonyultak, kellemesen adagolhatóak, és minden helyzetben biztosították a szükséges lassulást. A teszt alatt vegyes üzemben, városban, és országúton használt autó nagyjából a gyári fogyasztási adatokat, száz kilométer megtételéhez úgy hét liter benzinre volt szüksége, ráadásul megelégedett a legolcsóbb, 91-es benzinnel. A viszonylag takarékos üzem azonban csak az érem egyik oldala. Az alapkivitelű Golfért úgy hárommillió forintot kell kifizetni, amihez gyakorlatilag mindent – beleértve bizonyos színű fényezéseket – külön meg kell rendelni. További érdekesség, hogy a szériafelszereltséghez tartozó indításgátló ellenére a Golf még mindig kedvelt célpontja az autótolvajoknak. Ám ha mégis sikerül megtartanunk az autót, viszonylag magas ár és az aggódás megtérül az alacsony értékvesztésben. A Golf jó vétel lehet, ha valakinek fontos a jó minőség, a használhatóság, és nem szereti a feltűnést. A tesztben megemlített hátrányok nagyobb része a gyenge motornak, és az alacsony felszereltségnek köszönhető, és átlagos használat mellett egyik sem számít túl nagy hiányosságnak. De ha valaki mégis jobbat szeretne, az megnyugodhat: a Golfnak léteznek sokkal elegánsabb belső terű, dinamikusabb változatai. Számtalan más motorváltozattal rendelhető, így létezik szupertakarékos dízel, és több mint 200 lóerős sportos változat is. Tehát ha rendelkezünk a megfelelő anyagiakkal, gyakorlatilag bármilyen Golfunk lehet…